Kiváló minőségű és megbízható forrásból érkezett termékeik méltán kedveltek. Nagyszerű ár-érték arányban, széles választékban kínálnak hústermékeket. Az Agro-Mikro Kft. az Újpalotai Vásárcsarnok 25 számú boltja, ügyvezetője, Turcsik Attila többek között arról is beszélt, kollégáival hogyan tudott felépíteni egy korszerű, mégis tradicionális magyar hentesüzletet.
– Hogyan alakult ki az üzlet arculata?
– 1993-ban jött létre a Lapockás Bt. melynek jogutódjaként alakult meg az Agro-Mikro Kft. 1999-ben egy VIII. kerületi kis üzletből jöttünk át ide, Újpalotára. Annak idején, mikor új helyet kerestem, szimpatikusnak tűnt a környék, megfogott a sok vásárló, ami szerencsére a mai napig jellemző. A kezdet azonban mégsem volt olyan zökkenőmentes, hiszen jócskán ki kellett vívnunk a hírnevünket. Az előző üzletnek ugyanis nem húsáru profilja volt, így a nulláról kellett felküzd
enünk magunkat. Már az elején sokféle termékkel próbálkoztunk: tőkehús és szárnyas mellett gazdagon kínáltunk különböző húskészítményeket is.
– 2005-ben elnyerték a Hús-Hentesárú Mintabolt rangos címet. Mit díjaznak leginkább a vásárlók?
– A kiváló és széles körű termékválasztékunk sokakat vonz, hiszen próbálunk minél több vásárlói réteget megcélozni. Termékeink között egyaránt megtalálható a hagyományos és a különleges prémium minőség, mely igényes tálalásra és otthoni fogyasztásra egyaránt alkalmas. Fontos számunkra, hogy kínálatunkból mindenki megtalálja a számára legkedveltebbet. A sertéshúsok a legmagasabb minősítésűek, és megfelelnek a legszigorúbb európai szabványoknak, a marhahús minőségi bikából és vágómarhából áll, a vadakat pedig megbízható feldolgozó üzemekből hozzuk. Szárnyasaink nagyrészt kisüzemi és családi gazdaságból származnak, szabadtartásúak és búzával táplált jószágok. Mindemellett kapcsolatban vagyunk több vágóhíddal és húsnagykereskedéssel is, hogy szélesebb spektrumon mozogjunk, jobb árakkal, kedvezményekkel.
– Milyen a friss hús?
– A húsok minőségét több tényező határozza meg. Nem lebecsülendő a színe, sertéshúsoknál a pirosas-rózsaszín az ideális. Minőségi faktorát szaga, íze és vágásfelülete határozza meg. Az ízletességben nagy szerepet játszik a vágás időpontja, illetve a feldolgozáskor a vízmegkötő-képesség is lényeges. Nálunk kollégáim csakis olyan élelmiszert kínálnak, amit a családi asztalra is szívesen hazavinnének. A hozzánk beérkezett áruknál és az általunk kiszállított húsoknál a hűtéslánc folyamatára különleges figyelmet fordítunk.
– Mi a legdrágább portéka és mit fogyasztanak leginkább a vevők?
– Legdrágább a vesepecsenye, a marhahátszín, a sertésszűzt mát többen keresik, viszont a szarvascomb, az őzragu még mindig kuriózumnak számít. Legtöbb a sertésből fogy, vasárnapi ebédhez gyakran karajt visznek és a baromfi is kelendő.
– Ennyi év után mi tudja szakmailag motiválni?
– Szakmai kihívás nagyobb megrendelők, mint éttermek, konyhák, büfék, rendezvényszervező cégek kiszolgálása. Referenciáink között jó nevű vendéglátó egységek szerepeltek. Szállítottunk a Gundel, Bagolyvár, Klasz étterembe, és a Hotel Mercure Koronába is. Kimagasló tudású séfek komoly kihívásainak is sikerült megfelelnünk. A Nemzeti Olimpiai Központ tatai edzőtáborában pedig minőségi húsainkkal sok sikeres magyar sportoló teljesítményéhez tudtunk hozzájárulni. Ezen kívül
tíz éven keresztül szállítottuk Magyarország egyik legnagyobb szabású rendezvényére, az Opera-bálra a különleges húsféleségeket. Továbbra is szívesen kiszolgálunk éttermeket, konyhákat, egyedi igényekre tudjuk szabni a termékeket. A lakosok számára szintén bármilyen kérést próbálunk teljesíteni, szükség esetén szeleteljük, pácoljuk, vákuumozzuk a húst. Kollégáimmal hétfőn 6-14, keddtől péntekig 6-17, szombaton pedig 6-13 óra között várjuk a vásárlókat.