Szaszkó Józsefné Marika a 79-es sorszámú számú asztalnál már évtizedek óta árulja kiváló mézeit. Negyven éve méhészkedik családjával, de most is olyan szeretettel beszél a méhek rendkívül szervezett közösségi életéről és fejlett kommunikációs képességéről, hogy öröm hallgatni.
– Hogyan került a szorgos kis rovarok bűvöletébe?
– 1979-ben kezdtünk férjemmel hobbi szinten méhészkedni. Anyósom testvére vezetett be minket ebbe a csodákkal teli feladatba. Férjem nagybátyja ugyanis Mátramindszenten, a bányában dolgozott, és munka mellett szívesen foglalkozott méhekkel. Még mindig fülemben cseng, mikor rábeszélt minket annak ellenére, hogy akkortájt még semmit nem tudtunk a méhek világáról. Így kezdtünk sok-sok buktatóval. Idővel viszont minket is annyira elvarázsolt ez a tevékenység, hogy 1989-ben kiléptem az állandó munkahelyemről, és otthagytam a Ganz mérőgyárat. Őstermelőnek álltunk, és beleszoktunk a piaci értékesítésbe is.
– Ekkor jött a képbe Újpalota?
– Turán lakunk, így először azon a környéken mozgolódtunk, árultunk, többek között Gyöngyösön, Pásztón és Gödöllőn is. Utóbbin összeismerkedtem egy kedves asszonnyal, aki látta, hogy sok szép portékám van. Kedvesen mondta: „Marika! Gyere, beviszlek Pestre, egy nagy piacra, jobb lesz neked, ott sokkal többen megfordulnak.” Így kerültem ide, az Újpalotai Vásárcsarnokba. Bár az elején gyötrelmes sorsom volt, hiszen nem volt helyem, ide-oda vergődtem, mire végre megkaptuk ezt a padot. Bizony türelem kell, hogy hozzánk szokjanak az emberek és megismerjék a termékeinket. Hosszú, kitartó munka árán lehet elérni a vevőkört. Most, hogy már rengeteg éve itt vagyunk, a lakótelepen jóformán mindenkit személyesen ismerek, nagyon sokan érdeklődnek irántunk. Néha, ha elcsábultak, akkor is előbb-utóbb visszataláltak hozzánk, mert annyira finom, tiszta mézeink vannak.
– Hányfajta mézet kínálnak?
– Vándorméhészek vagyunk, ami azt jelenti, hogy a 6 hektáros saját erdőrészünk mellett guruló méhészkonténerrel is járjuk az országot. Igaz, mostanság már nem megyünk olyan messzire, régen Császártöltéstől kezdve egész Nógrádot beutaztuk az akácvirágzás idején. Szerencsére most már körbe vagyunk ültetve sok virágos növénnyel, amit szeretnek a méhek, így sokfajta finomsággal büszkélkedünk. Legkedveltebb az akác- és vegyes virágméz, sokan keresik a hársat is. Rendkívül ízletes, aromás az Erdők-mezők nevű hárs, selyemfű, bálványfa keverékünk. Gyógynövényekkel teli vegyes mézünk is kapós, a napraforgó és a repceméz sem
marad ki a sorból.
– Hogyan lehet megkülönböztetni a fajtákat és mik a jellegzetességeik?
– Az akácméz világos, zöldessárga színű, sokáig folyékony állapotban tud maradni. A hársméz borostyánsárgás árnyalatú, karakteres illatú, nehezebben kristályosodik. A repceméz pedig sárga színű, gyorsan kristályosodik, ekkor színe fehérré változik. A selyemfűméz édeskésen fűszeres illatú, vaníliás ízű, körülbelül két év után kezd kristályosodni. Markáns íze miatt hungarikumnak számít. A vegyes virágméz színe a világostól a sötétig változhat, gyorsan kristályosodik. Míg a napraforgóméz színe aranysárga, aromás ízű, kissé kesernyés-savanykás. Sütemények, például mézeskalács ízesítésére kiváló. A méz remek csemege, ám jó tulajdonsága nem csak ebben rejlik. Az aranysárga, ragacsos folyadék ugyanis az egyik legrégebbi természetes gyógyhatású finomság. A mézevés 10 parancsolatában pedig benne van, hogy mindig mást kell megkóstolni!
– Miért kristályosodik a méz?
– A méz kristályosodása természetes fizikai folyamat, nem jelenti azt, hogy gyenge minőségű.
– Mézen kívül mit ajánl még?
– Tartunk propoliszt is, ami egy gyantaszerű anyag, a méhek a kaptár védelmére állítják elő, betolakodó baktériumok és más kórokozók ellen gyűjtik. A propoliszt, ezt a ragadós anyagot fel lehet használni különféle egészségügyi problémák kezelésére is. Hatékonyan csökkenti a gyulladásokat, gyógyítja a fertőzéseket, mindemellett immunerősítő és baktériumölő. Ezen kívül szárított virágport is találnak nálunk, ami egy szuper táplálék, hiszen a nyersrost kivételével minden szükséges tápelemet tartalmaz. Árlistánk ki van téve: a napraforgóméz 1500 Ft./kg, a virágméz 1600 Ft/kg az akácméz pedig 2400 Ft./kg. Gábor fiam keddtől péntekig 8-14 óra között árul, én pedig szombaton már korán kinn vagyok. A méhészet nem egy nyugdíjas szakma, bár már öregszünk, a férjemmel mégis jó kedvvel csináljuk. A permetezés nagyon sok pusztulást hoz, a méhek azonban olyan varázslatosak, hogy a kapcsolat velük örökre szól.