A színek erejét mi sem tükrözi jobban, mint a pompás virágok. A tarka növények látványa feloldja a hétköznapok szürkeségét. Az Újpalotai Vásárcsarnok 60-61 számú asztalánál minden bizonnyal sokan elcsábulnak a gyönyörű palánták láttán. Hege József kistermelői virágeladó több évtizede kínálja portékáját a környéken élőknek.

– Mikor került a virágkereskedelem palettájára?

– Mondhatni családi örökségként maradt rám a kertészkedés, anyámék is virágokkal foglalkoztak, ebbe nőttem bele, és szép lassan én is megszerettem. Bár Solymáron van a fóliám, 1978-ban mégis idekeveredtem az unokatestvérem révén, aki hajdanán itt lakott, Újpalotán. Így tudtam meg, hogy vannak üres helyek a Vásárcsarnokban.

– Mi lelkesíti ennyi év után is?

– A virágok csodálatosak! Elültetjük, néhány héttel később már kivirulnak. Azért sokat nem lustálkodhatunk, mert van munka velük bőven, de a látvány kétségtelenül megéri! A kerttulajdonosok szeretik az előnevelt palántákat, de aki csak az erkélyét szeretné beültetni, az is bőséges kínálatot talál. Sőt, aki elsétál a virágokkal teli ládák előtt, legszívesebben mindet hazavinné. Egyesek tucatnyi palántát vásárolnak, de legtöbbször csak néhány példánnyal távoznak. Cserepesekből is visznek, a függők viszont kapósabbak. A vásárlók azt is igénylik, hogy a különböző fajták neveléséhez segítséget adjak. Szívesen szóba elegyedek mindenkivel, szeretek itt lenni. Sokat számít, hogy ismernek a környéken, így számos alkalommal már konkrét virágért jönnek.

– Mit visznek a legjobban?

– Minden szezonnak megvannak a kedvencei. Tavasszal az egynyáriak és a muskátli. A legtöbb egynyári növény egyéves, azaz májusban elkezdenek virágozni, és ez fajtától függően egész késő őszig tart. A fagyok hatására elpusztulnak. A körömvirág a kényelmeseknek való növény, magától elhullajtja a magjait. Néha túlságosan elburjánzik, de csak akkor virágzik, ha megfelelő körülmények között tartjuk. A pillangóvirág gyönyörű, heteken át ontja a virágait. A rézvirág vagy legényvirág a régi parasztporták jellegzetes dísze. A petúnia pedig a napos helyet gazdag virágzással hálálja meg, de félárnyékban is megél. A kerti begónia az egyik legnépszerűbb dísznövények közé tartozik, ami nem meglepő, hiszen májustól egészen októberig folyamatosan virágzik. Közkedvelt a kukacvirág, más néven porcsinrózsa is, húsos, vastag szárral és pozsgás levelekkel rendelkezik. Virágai rikító rózsaszín, sárga, és ciklámen színekben pompáznak. Mivel igen jól bírja a szárazságot, akár sziklakertbe, vagy teraszra balkonládába is ültethetjük. A törpe nebáncsvirág vagy ismertebb nevén pistike alacsony termetű, bokros növekedésű, hazánkban rendkívül népszerű. Hosszú virágzási idő jellemzi, élénk, sokféle színváltozatban előforduló virágaiban az első fagyokig is gyönyörködhetünk. Majd később jön a krizantém, az egyik legszínesebb és leghálásabb őszi virág.

Fagyok beköszöntével mit csinál?

– Novembertől januárig a fóliába ültetem el a magokat, melyek ma már jórészt Hollandiából származnak. Tavasszal már jól eldajkálom a palántákat. Ma már jobbára csak kedvtelésből csinálom, 67 éves vagyok, amíg bírom, nem állok meg. A sok pakolás, sáros munka már fárasztó. A vásárlók között is több az idős, visszatérő, régi kuncsaft. Nálam az árak is barátságosak, hiszen 100 forintért már találnak palántát. A függő cserepesek a legdrágábbak, de azokat is 3000 forint alatt kínálom. Ráadásul már kora reggel megtalálnak a piac nyilvántartása idejében.